blogregény

Személyi kölcsön és szintipop

22. rész

2017. március 17. - basildon

Nincs értelme tovább várni a csodát, személyi kölcsönt veszek fel. Fél milla, az nem a világ, fel kell tornásznom magam legalább nullára, aztán már a havi törlesztést megoldom valahogy. Kicsit tartok tőle, hogy ezzel az álmaimba is utánam kúszó hirdetéseket szabadítok magamra, de beírom a keresőbe és végig is kattintok pár összehasonlító oldalt, kalkulációkat végzek, visszahívást kérek. Ettől kezdve hetekig nem látok mást a mobilomon, mint hitelt kínáló reklámokat. Lusta vagyok megkeresni, hol tudom kizárni őket a preferenciák közül.

Nem lakáshitel, nem adósságkiváltó hitel (végül is de, bár folyamatosan kapok fizetést, abból folyamatosan 2-3 hónappal korábbi csekkeket fizetek be), mezei személyi kölcsön. Tudom, hogy meg fogja kérdezni, mi a célom vele. Arra gondolok, elsütöm, hogy suggar daddynek akarom kiadni magam, legalább az első néhány randi idejére, mert nagyobb tartozást még egy huszonkét éves főiskolás lányért se veszek a nyakamba. Valójában fiatal vagyok sugar daddynek, babynek meg öreg, ha úgy is érezném, nincs más út. Nem először jut eszembe, hogy ha megint húsz éves lehetnék, de ezúttal lehetőleg nő, gátlástalanul felszopnám magam, amilyen magasra csak lehet. Nem hiszem, hogy klasszikus kitartottként akarnék tengődni, szétbaszna az ideg a semmittevéstől és a céltalanságtól. Persze ki tudja. Ilyesmin épp annyira felesleges merengeni, mint hogy mi lett volna, ha megnyerjük a háborút. Vagy ha a nyolcvanas éveket nem egy köpedelem kilencvenes követi. Letöltöm a Man in the High Castle második évadát, utánaolvasok a wikipédián, azt találom, hogy valamelyik promócióban a Mad World egy coverjét használták. Új értelmezés nyílik meg:

a sorozat valójában arról szól, hogy amiben most élünk, egy szörnyű tévedés, egy horrorisztikus alternatív univerzum; a kilencvenes évekkel nem a popzene segglyuka jött el, minden maradt a régiben, az emberek kazettákat vesznek és a Tears for Fears vezeti a toplistát.

 

Időpontra megyek, az ügyintéző gyerek, olyan tízessel fiatalabb nálam, a banki alkalmazottaktól elvárható módon jól ápolt külsejű, frissen borotvált, rövid hajú, hosszú ujjú ing rejti el a tetoválását, ellenben láttatni enged egy rendkívül elegáns, ezüstszínű karórát. Nocsak, ilyet se láttam élő emberen vagy tíz éve. Tudom, hogy nekem kell majd felajánlanom a tegeződést. Ez rendben is van így, csak nem bírom megszokni, hogy egyáltalán felmerül. Az elmúlt három havi bankszámla-leveleimre kíváncsi, látni szeretné a beérkezett fizetést. Ami szopó, mert előző hónapban (is) fizetéselőleget vettem fel, a papíron pedig csak annyi látszik, utalás – GoMT Kft. 152.799 ft, a másik kettőn már 202.799. A legalacsonyabbat kell figyelembe vennie, vagyis akár lehetne mind a három 152 ezres, akkor se lennék alacsonyabb polcon a szemében. Megkérdezi, van-e már valamilyen hitelem, amit fizetni vagyok köteles, illetve bármi egyéb rendszeres havi kiadásom; persze hogy van, mire gondol? Azt mondom, hogy nincs. Beírja. Nem tudom, minek tudnak utánanézni és mi az, amit elfogadnak bemondásra, mert csak azt tudom konkrétan papírral igazolni, hogy mennyi pénzt kaptam munkabér jogcím alatt az elmúlt három hónapban.

Megkérdezhetem, milyen célra veszi fel a kölcsönt? Nem megy neki a tegeződés, hol eszébe jut, hol nem.

Gépel, gépel, nyomtat. Gépel. Mindjárt jön. Elmegy a nyomtatóhoz. Itt írjam alá. Nem… ott… ott alatta… igen, ott. Semmi baj. Gépel. Összevonja szemöldökét. Megigazítja csuklóján az ingujjat. Óra, tetkó. Egy pillanat türelmet kér.

 

Odahívja a kolléganőjét. Jó napot kíván. Még a férfinál is fiatalabb. Elkérted az úr adókártyáját? Azt hittem, hogy. De, igen, elseje óta. Értem. Tudnád esetleg. Tudnám. A lány nyakában lógó belépőkártya befelé fordul, nem látom a nevét. Azt nem oda kell. De látod, hogy hibát jelez. Az ő karját is végig takarja fekete felsője, ami a dekoltázsnál ugyanakkor kifejezetten tavaszias. Az ő csuklója is zsúfolt: a karkötőjét mintha tucatnyi kulcstartóból szőtték volna, egy Eiffel-torony, egy szív, egy gömb, egy ki tudja, mi még. Minden egyéb esetben azt mondanám, sok, de rajta valamiért pont jó. Mennyi az úr havi nettó jövedelme? Gépelnek valamit, nézik a monitort, a lány elhúzza a száját és megcsóválja a fejét, mint aki tudta már előre, és most a Rendszer is őt igazolja. Esetleg adóstársat be tudnánk vonni? Leguggol a csávó mellé, ezek szerint még marad, hosszú távra tervez, foglalkozik az ügyemmel, foglalkozik velem. Pedig egyszer már csóválta a fejét, és azóta sem lett több a havi nettóm. Valahogy rajta minden pont jó. A nadrágja is fekete, mintha lenne valami mintázata, de azt most nem figyelem meg. Az arca, mint a porcelán. A haja egy China Girlé. Mikor született? Koncentrálok, lesz-e megint valami reakciója, mint a fizetésemnél. Gépelnek, ő vissza felemelkedik, jojóként rángatja a nyakában logó belépőkártyát, ami időközben megfordult, már a fényképes felével néz rám, kiugrik a szemem a helyéből, ahogy próbálom elolvasni. Visszamegy a saját asztalához.

538099_435822409770200_1224011458_n.jpg

Innentől kezdve sokáig nincs szerepem a dolgok menetében. Azt hittem, relatíve gyorsan le lehet rendezni egy ilyen igénylést, aztán persze ülnek rajta fent, ameddig ülnek, de maga a papírok kitöltése nem tarthat sokáig. Tarthat. Addig illedelmes vizsgapozícióban két karomat egymásra helyezve, vagy tenyerem összekulcsolva pihentetem az asztalon (ne hajolj be, légyszi, ilyen nagyon, nem szabad látnod a monitorom, bocs), most hátrébb tolom a széket egy húsz centivel és kissé kifelé fordítom, hogy elférjenek a keresztbe tett lábaim. Hátradőlök. Mobilon rákeresek a lányra. A képeken nem olyan csinos, ez érdekes. Vajon a biztonsági kamerák felvételein látszik majd, hogy kikerestem egy kollégájuk adatait a neten? A fickót feszélyezi, hogy unatkozom, próbál beszélni. Lesz valami fincsi ebéded? Már haverok vagyunk. Családi kép. Pici gyerekkel. A fiatal nagynénik/keresztanyák teátrális büszkesége. Az Instagramja privát.

Elfog a nosztalgia valami iránt, ami sosem volt. Talán valamelyik Menzel-filmben mondják, hogy egy életkor felett már nincs olyan, hogy tegnap. Fasz tudja, ez mit jelent. Táncolni akarok vele a Mad Worldre.

 

<< Olvasom az elejéről | Következő fejezet >>

A bejegyzés trackback címe:

http://ceges.blog.hu/api/trackback/id/tr2112342785

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.